A környezetvédelmi szabályok szigorodásával, illetve törvényi kötelezettségek miatt az
állattartó telepeknek meg kell oldani biztonságos környezetkímélő módon történő
hígtrágyatárolást, kezelést, illetve a talajra történő megfelelő kijuttatást.
A kijuttatás előtt mindenképpen kijuttatási tervet kell készíteni a talajvizsgálat eredményei és
a szakhatósági engedélyek ismeretében. Természetesen folyamatos felülvizsgálat mellett
megfelelő tervezéssel a hígtrágya elhelyezését optimalizálhatjuk. A hígtrágya kezelésében,
kijuttatásában több megoldás kínálkozik, előnyökkel és hátrányokkal vegyesen.
Nagyon energiaigényes, és nagy beruházást igényel, amit nehéz mobilizálni, ha a hígtrágyát
szeparáljuk, majd a híg fázist öntözőberendezéssel, a szilárd fázist pedig hagyományos
szerves trágyaszóróval juttatjuk ki a földekre. Ha öntözőberendezés helyett tartálykocsira
szerelt szóróval juttatjuk ki a híg fázist, akkor a területek váltása egyszerűbben megoldott, de
a szeparálás még mindig jelentős többlet költség. Az öntözőberendezéssel vagy ütközőlapátos
szóróegységgel szerelt tartálykocsival kijuttatott hígtrágyánál jelentősen megnövekednek a
tápanyag veszteségek és jelentősen nő a térség szagterhelése. Megfelelő tartálykocsi
választásával elkerülhető a szeparálás és akkor a szerves trágyaszóró sem válik szükségessé.
A tartálykocsival történő precíz kijuttatásnál is több megoldás kínálkozik. Lehetőség van
injektálásra, tárcsás egységgel talajba juttatásra. Ezen technológiák hátránya, hogy a
területteljesítmény alacsony mivel a munkaszélesség 3-6 m között mozog, jelentősen
növekszik a gép tömege mivel az alvázat erősíteni kell, hogy a talajmunkagépet biztonsággal
elbírja, illetve a talajmunkagép tömege is jelentős ezzel a hasznos tömeg csökken így az egy
menetben kiszállítható hígtrágya mennyisége is csökken, ami további teljesítménycsökkenést
eredményez. Emellett jelentős teljesítménynövekedést jelent a kombinált gép működtetése is.
Előnyként jelentkezhet, hogy egy menetben be is dolgozzuk a tápanyagot a földbe, de sok
esetben ez nem valósul meg, mivel nem tudunk ideális körülményeket teremteni, mint a
tápanyag visszapótlás mind a talajmunka elvárásainak.
Másik lehetőség, amikor ejtőcsöves kijuttató egységgel adagoljuk ki a hígtrágyát a területre
9-12 vagy akár 18 m. Ebben az esetben jelentősen növekszik a területteljesítmény és az
előzőekhez viszonyítva a gép alaptömege sem növekszik jelentős mértékben, így nagyobb a
hasznos tömeg is.
A hígtrágya kijuttatására és előzetes kezelésére az IKR ZRT az osztrák Vakutec Gülletechnik
GmbH közreműködésével kínál megoldást, mely cég hígtrágya kijuttató gépeket és keverő
berendezéseket gyárt.
Vakutec nem csak gépet szeretne eladni, hanem mint a neve is mutatja: Vakutec Gülletechnik
(=hígtrágya technológia) - a technológiát is. A vállalkozás alap filozófiája, hogy a technológia
fontosabb, mert a jó eszköz csak a jól megválasztott és kialakított technológia pontos betartása
mellett képes nyereséget hozni.
Ennek érdekében a gép kiválasztás stádiumában nagy hangsúlyt fektetnek az érdeklődő
gazdaság adottságaira, lehetőségeire. Így például a vetésszerkezetre, permetezés
technológiára, a telepek és a földterületek elhelyezkedésére, távolságára, a tároló kialakítására
és természetesen a hígtrágya minőségére, beltartalmi értékeire. Ezen paraméterek ismerete
alapvetően befolyásolja a gép nagyságát, a kijuttató szerkezet szélességét, kivitelét, opciós
felszereltségét, gumiabroncsozást, a gép kiszolgálás módját.
A Vakutec kínálatában megtalálhatóak a horganyzott egytengelyes tartályok 1,7-10,5 m3
közötti űrmérettel, 8,3-14,8 m3 között tandem tengelyes kivitelben, és 10-27 m3 között 1-3
tengelyes kivitelben terheléstől függően poliészter tartállyal. A hígtrágya felszívását illetve a kijuttatáskor a nyomást előállító nagy teljesítményű szivattyú képes kb. 4-6 perc alatt
megtölteni egy 10,5 m3-es tartályt, de az új fejlesztésű szabadalmaztatott turbótöltő rendszerük
képes a 14,8m3-es tartályt kb. 2 perc alatt feltölteni- mely a 2005 évi Hannoveri vásáron
ezüstérmet kapott, úgy hogy más gyártó terméke nem került fel a díjazottak körében hasonló
rendeltetésű gépek közül.
A minőségi anyagokból a technológiának megfelelően specifikált gép lelke a kijuttató
rendszer, mely 9-12-15 m-es munkaszélességű ejtőcsöves rendszerű tömlőrendszer, ami
kétfajta elosztási rendszerrel készül, ami a hígtrágya összetételétől függően választandó.
A Dosi-Mat rendszer alkalmas a homogén, idegenanyagot nem tartalmazó hígtrágya
kiadagolására.
Az Exa-Cut rendszer képes a homogén hígtrágyában lévő kisebb mennyiségű és nagyságú
darabos anyagok aprítására, majd a hígtrágya elosztására.
9 és 12 m-es munkaszélességben mindkét rendszert gyártják úgynevezett "light" kivitelben is,
ami az elosztás minőségét nem befolyásolja, csak a kiadagoló csövek és azok függesztése,
működtetése változik. A Vakutec cég által kínált egységek nagy előnye, hogy egy 12 m-es
kiosztó egység csak 550 kg, ami a kategóriájában egyedülálló. Ezzel a hasznos tömeg az
össztömeghez viszonyítva nagyon kedvező. Nagyobb munkaszélességben a jelentős
tömegnövekedés miatt nem gyártja a Vakutec.
A kijuttatás így megoldható állományba gabona, repce, lucerna vagy kukorica, napraforgó
esetében, így a tarlóra és vetés előtt talajra kijuttatáshoz képest jelentősen megnő a
felhasználási kör és a kihasználási idő. A géphez kiválasztható a növénykultúrának
legmegfelelőbb gumiabroncs. Természetesen kapás növényeknél keskenyebb abronccsal
tudunk a sorközbe bemenni, de gabonaféléknél, lucernánál törekedni kell a talajnyomás
csökkentésére, amely a szélesebb, alacsony nyomású abroncsokkal érhető el. Az optimális
abroncskiválasztás hosszútávon szintén hozzájárul a termelési költségek csökkentéséhez és a
termésátlagok növekedéséhez, mivel csökkenthetjük a talajtaposásból adódó talajtömörödést,
ezzel nem kell sűrítenünk a lazítózást, ennek ellenére terméskieséssel sem kell számolni.
Mindemellett a jó minőségű alacsony nyomású abroncsokkal történő munka során üzemanyag
megtakarítást is realizálhatunk a könnyebb vontathatóságon keresztül.
További opciós lehetőségekkel a munka még kényelmesebbé és gyorsabbá tehető. Így a
feltöltést gyors feltöltő karos csatlakozón keresztül tudjuk megvalósítani, - ma már talán
egyértelmű-, hogy a fülkéből vezérelhetjük a feltöltőt, a tolózárakat és a kar mozgatását, de
ezen kívül minden hidraulikus funkció az elektrohidraulikus vezérlőtömbön keresztül
irányítható.
Természetesen a jól kiválasztott és specifikált gép rendelkezik minden egységgel a közúti
közlekedésben való részvételhez.
Nagyon fontos megemlítenünk, hogy ezzel a géppel, ahhoz hogy gazdaságosan tudjunk
dolgozni nagyobb területek és távolságok esetén szükségesek a nagy teljesítményű kiszolgáló
járművek is, amelyek a tároló telepről a föld szélére szállítják a hígtrágyát. A nagy
munkaszélesség és a magas munkasebesség nagy területteljesítményt biztosít közepes energia
felhasználás mellett. Mivel a kiadagolás során egységnyi felületre kis mennyiségű anyag jut
ezért biztosított a talajba szivárgása minimális elfolyás és veszteség mellett. Emellett szükség
esetén gyorsan rá tudunk menni a talajra a bekeverés elvégzése miatt a megfelelő eszközzel,
így kukoricában például sorköz kultivátorral, vagy tarlóra kijuttatás után nagy
munkaszélességű kultivátorral, rövid tárcsával.
A Vakutec alapvetően nem támogatja a földbe injektálási technológiát, bár rendelkezik az
ehhez szükséges eszközökkel. Ennek okai: nagyságrenddel erősebb vázszerkezetű alvázat kell
építeni, ami növeli a gép költségét, a gép teljesítmény igénye akár 50-100%-kal is növekedhet
a hajlékony csöves szórókeretes kijuttatóhoz képest, amely a talaj felületre adagolja ki a
tápanyagot. A terület teljesítmény injektoros gépeknél maximum 3-6 m között megoldott, míg
a Vakutec rendszerrel 9-15 m közötti munkaszélességét érhetünk el. Összefoglalva a talajba
injektálás esetén alacsony területteljesítmény mellett, nagy energiafelhasználással
üzemeltethetünk egy magasabb bekerülési értékű eszközt szemben a Vakutec rendszerével.
Azok a gazdaságok ahol hígtrágya keletkezik a szükséges rossz helyett, ami csak a költséget
viszi, a Vakutec technológiát alkalmazva és betartva jelentős megtakarításokat értek el, azzal
hogy a műtrágya egy részét ki tudták váltani hígtrágyával, és felhasználták a hígtrágyát
tápanyag visszapótlásra, fejtrágyázásra. Állományban alkalmazva a felmerülő taposási károkat
a növény jelentős mértékben kinövi, és ha az felmerült kiesést és kijuttatási költségeket
szembe állítjuk a költségmegtakarítással, akkor kiderül, hogy megtérül a beruházás.
Vakutec géppel kezelt terület...
...és egy hónappal később
Amennyiben Ön érdeklődik a Vakutec technológia és gépek után, keresse az IKR ZRT
munkatársait a 06-34/569-052 telefonon vagy a munkagep@ikr.hu e-mail címen