Az új Magyarország Vidékfejlesztési Program intézkedései keretében támogatásában részesültek tájékoztatási és nyilvánosságra vonatkozó kötelezettségei.
Az új Magyarország Vidékfejlesztési Program intézkedései keretében támogatásban részesült kedvezményezettek tájékoztatási és nyilvánosságra vonatkozó kötelezettségeit a 23/2007.(IV.17.) FVM rendelet, és az annak alapján kiadott 15/2009. (IV.9.) MVH közlemény tartalmazza.
Ennek értelmében az ÚMVP-ből támogatást nyert kedvezményezettek a támogatással megvalósított beruházás, rendezvény helyszínén, illetve a támogatással megvásárolt eszközön kötelesek megjeleníteni az ÚMVP kötelezően előírt arculati elemeit, a mindenkor hatályos ÚMVP Arculati Útmutató vonatkozó fejezetében foglaltaknak megfelelően.
A kedvezményezettek feladata és felelőssége az ÚMVP támogatásával megvalósult műveletek esetében a tájékoztatási, illetve a nyilvánosságra vonatkozó intézkedések maradéktalan betartása. Kötelességük tájékoztatni a támogatott projektben részt vevőket, a projekt által közvetlenül érintetteket és a projektről tudomást szerző lakosságot az EU és az ÚMVP szerepéről. Minden támogatott projekt gazdájának a támogatás jellegétől függő kommunikációs csatornán, eszközön fel kell tüntetnie a kötelezően előírt arculati elemeket az útmutatóban foglaltaknak megfelelően.
A tájékoztatási és nyilvánosságra vonatkozó tevékenységek során kellő figyelmet kell fordítani az információk gyors és hatékony terjesztésére, valamint a nyilvánossággal folytatott párbeszédet megkönnyítő új technológiákra.
Kötelező arculati elemek:
- az európai lobogó, az Európai Unió hivatalos honlapján közzétett grafikai útmutató szerint;>
- az ÚMVP embléma, az útmutató grafikai előírásaival összhangban;
- a támogatás forrására utaló, a közösség szerepére vonatkozó magyarázat:"Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidék területekbe beruházó Európa. Az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával";
- továbbá az ÚMVP IV. intézkedéscsoportja keretéből finanszírozott projekt esetén a LEADER embléma, az útmutató szerint.
Az egyedi arculat része az útmutatóban bizonyos intézkedések kedvezményezettjeire nézve kötelezően meghatározott speciális arculati és dekorációs elemeke a nyomdai termékek, a magyarázó táblák, meghatározott esetekben a plakátok, a gépeken és eszközökön tematikus matricák, a prezentációk.
A kedvezményezettek ÚMVP által támogatott projektjeinek kiadványában történő megjelentetése esetén (pl. ismeretterjesztő füzetben, brosúrában, hírlevélben) a kiadványnak tartalmaznia kell az információs tartalomért felelős személyre vagy testületre, valamint az adott támogatási konstrukció végrehajtásáért felelős Irányító Hatóságra vonatkozó hivatkozásokat.
Amennyiben az elnyert támogatás valamilyen szolgáltatás nyújtására irányul (pl. képzés, szaktanácsadás, konferencia), minden használt hordozón (pl. plakáton, szóróanyagon, meghívón, programfüzetben, az esemény helyén a bejáratnál kiállított fogadó/üdvözlő táblán, a bemutatott prezentációk végén, szakmai tanulmányokban) a kedvezményezetteknek fel kell tüntetni a kötelező és az egyedi arculati elemeket.
Amennyiben a kedvezményezett saját honlapot üzemeltet, azon köteles feltüntetni az ÚMVP támogatásával megvalósított beruházáshoz vagy gép-. eszközbeszerzéshez kapcsolódó információkat, valamint tartalmaznia kell az ÚMVP Irányító Hatóság vonatkozó weboldalára ( www.fvm.hu, www.umvp.eu) a hivatkozást, továbbá az arculati elemeket. A LEADER helyi akciócsoportok honlapjukat az útmutatóban rögzített iránymutatás alapján kötelesek kialakítani és üzemeltetni.
Amennyiben a kedvezményezett hírt, információt, dokumentumot vagy egyéb tartalmat vesz át az FVM vagy az ÚMVP Iránytó Hatóság hivatalos honlapjairól, illetve a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal honlapjáról ( www.mvh.gov.hu), a forrást minden esetben köteles megjelölni.
Amennyiben a kedvezményezett az ÚMVP támogatásával megvalósított beruházás, gép- és eszközbeszerzés, program kapcsán a nyomtatott, audiovizuális vagy internetes sajtónak nyilatkozatot tesz, köteles említést tenni a támogatás forrásáról, az EMVA-ról, illetve az ÚMVP-ről.
|