| Péterfy László szobrászművész a székelyföldi Nyárádselyén született.
A Művészeti
Gimnáziumban érettségizett, majd a Kolozsvári Képzőművészeti Főiskolán végzett, mint
festő, rajztanár. Mestere Miklóssy Gábor volt.
Pályáját Nagybányán kezdte, majd kis kerülővel Marosvásárhelyre került festészetet tanítani a
"művészetibe", első mesterének Bordy Andrásnak a helyére. Első műveivel, a trecento lelki
tisztaságát és intimitását idéző festményeivel a hatvanas évek első felében lépett a
nyilvánosság elé. 1966-ban költözött Budapestre, amikor az otthoniak nem kis meglepetésére,
felhagyott a festészettel és a szobrászat felé fordult. 1968 óta a népművészeti mozgalom aktív
résztvevője. Fafaragó táborok szervezője és vezetője. A Népművészeti Egyesület alapítója és
első elnöke. 1992 és 1996 között a Magyar Művelődési Intézet igazgatóhelyettese. Első
szobrászi megbízását 1969-ben kapta, majd ezt követően több pályázaton is sikeresen
szerepelt. Szobrászata országosan ismertté akkor vált, amikor Makovecz Imre sárospataki,
siófoki és paksi épületeihez faragott szobrokat. Sokak által kedvelt köztéri művei még a
kispesti 1956-os emlékmű, a tatabányai Szent Borbála szobor, a Petőfi híd budai hídfőjénél az
1945-56 között kivégzettekre emlékező Mementó, vagy a tokaji Szent István szobor.
Szobrászatával folytatja az erdélyi középkori és reneszánsz művészet, valamint a népi kő- és
fafaragás hagyományait, ötvözve a huszadik század eleji historikus szobrászat stílusjegyeivel,
ahogy a kortárs lexikon szócikke fogalmaz: munkái emlékező és emlékeztető szobrok.
Mint a népi kultúrának maga is kutatója - szülőföldje régi kapuinak és sírjeleinek értékmentő
publikálója, tudja, hogy a régi falusi ember életét a beláthatatlan múltból öröklött
hagyományok szabták meg. A tradíció világában a múlt emlékei átírják, átgyúrják a jelent,
átfaragják a valóság egyszer tömbszerűen amorfnak, máskor átláthatatlanul tág és kaotikus
szerkezetűnek érzékelt körvonalait. A hagyományban a dolgok lényegivé, emberi lélekkel
felfogható minőségekké válnak.
Önmagáról így vall a művész:
"Úgy vélem, hogy a hely emléke, ahol születtünk és nevelkedtünk, felejthetetlenül jelen van
életünk során, befolyásolja, lehet, hogy meg is határozza sorsunk alakulását. A vén görög - a
Tamási regényébol - aki a mennyekben a szellemeket pásztorolja, és a lelkeket a földre
irányítja, engem (is) egy székely faluba delegált. Itt tanult szemem látni, fülem hallani,
érzékelni, ami körülvesz, szeretni embereket, soha el nem felejtheto lejtését szavunknak,
mozdulatuknak. Azóta sok ido elmúlt. Megtanultam másként is nézni, más hangokat és
mozdulatokat megismerni. Mintha az ido, melynek múlását hajlandók vagyunk egyenes
vonalként elképzelni, az évtizedek során észrevétlenül meghajló ívként visszatérne a régi táj
fölé, mind erosebb bennem a szüloföld félig álom - félig valóság emléke."
Péterfy László
További sok szép évet, sok boldog, alkotásban gazdag további jó munkát kívánunk! |
