English language
 

Szekszárd Területi Központ Javítóműhelyének ünnepélyes átadása

A város nevében Horváth István prolgármester köszöntötte a vendégeket, aki hangsúlyozta az IKR sikere, egyben a város sikere is. Köszöntő után Szaxon J. Attila jellemezte a mezőgazdaság jelenlegi helyzetét és pénzügyi finanszírozásait, egyben előre is vetítette, hogy cégünk közeljövőben lehetőséget teremt az euró alapú szerződések kötésére is. Ez azt jelenti, hogy a hitelt, az alkatrészeket, az input anyagot is euróban fizethet, aki ilyen szerződést köt, de a termény vételárát is euróban kapja meg. Ezt követően Demcsik László szervizfőmérnök adott tájékoztatót műszaki szolgáltatási rendszerről, majd Horsa István alkatrész kereskedelmi üzletág igazgató mutatta be az IKR Zrt. aktuális alkatrész kínálatát. Tóth András gépértékesítés vezető ismertette az IKR teljes gépkínálatát. Majd végezetül, de nem utolsó sorban az egyik legérdekesebb témaként az idei évre várható terményértékesítési kilátásokról is szó esett Török Bálint terménykereskedelmi üzletág igazgató-helyettesének tolmácsolásában.

További képek

 

 



 

  Impresszum / Levél a webmesternek / Copyright