English language
Archív hírek

IKR-vezetők látogatása az MGI-ben

 
Szaxon Attila, az IKR elnök-vezérigazgatója vezetésével a Zrt. csúcsvezetői - Nagy Lajos vezérigazgató-helyettes, Antos Gábor műszaki igazgató, valamint a gép üzletág kereskedelmi vezetői - tettek látogatást február elején az FVM Mezőgazdasági Gépesítési Intézetben, akiket dr. Fenyvesi László főigazgató, dr. Hajdú József főigazgató-helyettes és dr. Szente Márk tudományos főigazgató-helyettes fogadott. A látogatás célja a két intézmény közötti - kölcsönös előnyökre épülő - együttműködési lehetőségek áttekintése és bővítése volt. A két intézmény korábban írásban is kinyilatkoztatta együttműködési szándékát, amelyet évről évre sikerült is több-kevesebb tartalommal megtölteni. Az intézet elsősorban az IKR által forgalmazott New Holland traktorok és arató-cséplő gépek használati értékének vizsgálatában vett részt, az IKR a Michelin gumifejlesztési programokhoz vizsgálóberendezések prototípusának legyártásában működött közre. Több közös pályázatban is részt vett a két intézmény. A mostani látogatáson is szóba került az IKR portfóliójában szereplő technológiai újdonságokat hordozó gépek tesztelése, piaci bevezetésének elősegítése.


A vendégek meg is tekinthették azokat a korszerű vizsgálóberendezéseket, amelyekkel az intézet nemzetközi színvonalon képes végezni a teszteléseket. A kutatások területén elsősorban a precíziós gazdálkodást megalapozó, a versenyképes mezőgazdasági termelést elősegítő együttműködések és közös pályázati lehetőségek kerültek szóba. Ezekhez mindkét intézmény rendelkezik már K+F-előzményekkel és műszaki alapokkal. Az MGI hiperspektrális eszközei azonban új lehetőségeket kínálnak. Az intézetre épül a SZIE műszaki BSC-képzésének gyakorlati része, amelynek fontos eleme a záróvizsga előtti féléves üzemitapasztalat-szerzés. Ebben is lát együttműködési lehetőségeket a két intézmény, melynek keretében a szakemberek utánpótlására nyílna lehetőség mindkét intézményben. A vezetők találkozója után az egyes területek szakmai referensein a sor, hogy kölcsönösen hasznosítsák azokat az előnyöket, amelyeket az ország egyik legnagyobb agrár-kereskedőháza és integrátora, valamint az egyedüli országos mezőgazdasági gépesítési kutató-fejlesztő intézménye nyújt számunkra.
Mindkét intézménynek közös feladata a magyar mezőgazdaság nemzetközi versenyképességének növelése, az agrárium jövedelemtermelő képességének javítása a technikai és a technológiai innováción keresztül.
-Hajós-


 

  Impresszum / Levél a webmesternek / Copyright