Kecskemét - Fő tér, 2009. november 5. (tisztelet Antos
Csabának)
Reggel 6 óra 30 perckor Csabával kinéztünk a szálloda erkélyéről
a ködös, homályos térre. Szemerkélt az eső, figyeltük a munkába
siető, fázós embereket. A reggel hangjai még nem értek föl
hozzánk az ötödik emeletre, nyugalom, békesség és csend
vett körül minket.
Hat nappal később minden más lett! Nincs már nyugalom,
nincs már békesség, semmi sincs már... csak a döbbent csend...
De mégis jó tudni, hogy azon a fázós reggelen, amikor ezt
a képet készítettem, még ott állt mellettem. Csendesen
beszélgettünk aznapi teendőinkről, gondolataink el-elkalandoztak.
Hol a táj szépségét csodáltuk, hol a következő napok, hetek
várható szakmai kihívásait vettük számba.
Nézem a képet, és szinte érzem, hogy ott áll mellettem, mosolyog,
és a holnapra készül. Neki sajnos már nincs többé holnap...
Mi itt maradtunk nehéz szívvel, és soha nem múló fájdalom
nyomja a lelkünket. Pedig ez nem jó! Biztosan Ő sem
akarná, hogy sokáig ránk telepedjen a döbbenet csendje...
Azon a ködös és hideg reggelen történt valami, amit csak
utólag, Csaba rövid életének tragikus véget szakadása után
értettem meg. Az ember élete örök harc, kis győzelmek és vereségek
sorozata, szenvedés és megnyugvás, öröm és bánat keveréke.
Nehéz lenne egyedül végigküzdeni ezt a "harcot", de szerencsére
mindig vannak olyan társaink, akik mellettünk állnak, biztatnak,
tanácsot kérnek, számítanak ránk, dicsérnek vagy éppenséggel
megrónak bennünket, számon kérik ígéreteinket, megköszönik
a közösen elvégzett jó munka eredményét. Csaba Ilyen
munkatárs volt! Ilyennek ismertem meg Őt, és mindig így marad
meg emlékezetemben... és maradjon meg így mindegyikünkében...
örökre.
Makuvek István
kontrolling osztályvezető
