English language
 

Ismét Agrár Innovációs Díjban részesült az IKR Zrt.

2010. március 26-án vehették át a XVIII. Magyar Innovációs Nagydíj elismeréseit a díjazottak az Országházban. A beérkező 35 nevezés közül a bizottság 7 pályázatot innovációs díjban, míg további 6 innovációs teljesítményt kiemelt elismerésben részesített.
Az innováció területét felügyelő miniszter vezetésével működő bírálóbizottság többek között az újszerűség, társadalmi hasznosulás és a termékek által elért többleteredmény vagy többlet árbevétel alapján értékelte a pályázatokat. Az értékelés során a bizottság mind a 35 pályázatot eredményes és sikeres innovációnak minősítette.

A Magyar Innovációs szövetség 1991. évi III. közgyűlése határozott az Innovációs Nagydíj megalapításáról. Az évente egyszer kiadott Nagydíjat, az a Magyarországon bejegyzett társaság kapja, amely a díjátadást megelőző évben nagy jelentőségű innovációt valósított meg és ennek révén kiemelkedő hasznot ért el.
Az év legjelentősebb innovációját elismerő Innovációs Nagydíj mellett a kiemelkedő innovációs teljesítményekért további innovációs díjak kerülnek átadásra, úgymint

  • Agrár Innovációs Díj
  • Környezetvédelmi Innovációs Díj
  • Ipari Innovációs Díj
  • Technológiai Innovációs Díj
  • a Magyar Szabadalmi Hivatal Innovációs Díja
  • a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Innovációs Díja

Az agrárágazat innovációs díját az IKR Zrt. által kifejlesztett energiatakarékos és környezetbarát B1-15 és B2-15 típusú szárítóberendezések felújítására alkalmazható IKR-F3 energiatakarékos adaptere nyerte el.
Az IKR-F3-as energiatakarékos adapter segítségével a régi Bábolna szárító toronnyal rendelkező tulajdonosok tovább tudják üzemeltetni szárítójukat jelenelegi előírásoknak maximálisan megfelelve és ami  legfontosabb 22%-os energia megtakarítást garantál az üzemeltetőknek.
Az IKR-F3 energiatakarékos adapter 2009-ben elnyerte a Magyar Termék Nagydíjat is.

További díjazottak

 

 



 

  Impresszum / Levél a webmesternek / Copyright