English language
 

New Holland silózók új generációja


A New Holland új generációs önjáró silózója az FR9000-es széria 2008-tól kapható Magyarországon is. Az előd FX szériához képest az FR szinte minden pontján megújult. A modellcsalád öt tagból áll:
 
 
A maximális motorteljesítmények 424 LE és 824 LE között vannak. A hosszában elhelyezett erőforrások Iveco Cursor soros 6 hengeresek, hengerenként 4 szeleppel, illetve a paletta második legnagyobb gépe esetében (FR9080) Caterpillar gyártmányú szintén soros 6 hengeres. A csúcsmodell az FR9090 modellben egy 20 literes V8-as erőforrás dobog. Mindegyik motor teljesíti a TIER III-as környezetvédelmi normákat. Maximális teljesítményüket 2000-es, nyomatékukat pedig már 1500-as percenkénti főtengely fordulaton érik el.
 
Az ilyen nagy motorok természetesen extra nagy hűtési kapacitást is igényelnek, hogy minden körülmény között, megfelelő üzemi hőfokon tudjanak működni. Alapfelszerelés a forgó szita szűrő kefe a hűtő előtt, a hűtők eldugulásának elkerülése érdekében. A piac legnagyobb hűtői keresztben helyezkednek el a gépben és kihúzhatóak, így azok szervizelését megkönnyítve, lehetővé téve a hozzáférést minden pontjához.

Az FR teljes beadagoló rendszere úgy lett kialakítva, hogy az maximális variálhatóságot biztosítson a gazdáknak illetve illeszkedjen a hatalmas teljesítményekhez. A termény útja kukorica esetében a sorfüggetlen adapteren, zöld takarmányban pedig a rendfelszedő adapteren kezdődik. A New Holland a Kemper céggel közösen kifejlesztett sorfüggetlen kukorica adaptereket ajánlja teljesítménytől függően 4,5 méteres munkaszélességtől egészen 7,5 méterig.

Az FR behordó hengereinek és szecskázó dobjának hidrosztatikus hajtása (HydrolocTM) lehetővé teszi a fokozatmentes állítást, egyenletes vágási hosszt eredményezve. A behordó hengerek szélessége 860 mm amivel minden versenytársat megelőz az FR széria. Egyszeres meghajtásról beszélünk, ha az adapter meghajtása mechanikusan történik a beadagoló hengerekről. Ekkor az adapter és a beadagoló hengerek sebessége szinkronban van. Dupla meghajtásról beszélünk, ha az adaptert egy külön hidrosztatikus motor hajtja meg, így az adapter meghajtása függetlenül, fokozatmentesen állítható. Ez akkor lehet hasznos, ha nagy munkaszélességű vágóasztallal dolgozunk. Ilyenkor a váltó blokkon két egymástól független Sauer típusú hidrosztatikus szivattyú dolgozik.


A szecskázó dob a maga 710 mm-es átmérőjével 15 %-kal és 880 mm-es szélességével pedig 30 %-kal veri a versenytárs gépekét. A világ legnagyobb dobja 670 kg tömegű így rendkívül nagy inerciával rendelkezik, ami biztosítja, hogy saját tehetetlenségénél fogva egyenletes szecskahosszal dolgozzon minden körülmény között. Megfelelően reagál a hirtelen termény átfolyási különbségekre is.

A dobon ék alakban elhelyezett kések a leghatékonyabb munkát biztosítják. Kukorica betakarításnál a dobra 2 X 8, 2 X 12 illetve 2 X 16 db szerelhető fel belőlük. A zöldtakarmányra való átváltás esetén a kések egyszerűen és gyorsan cserélhetőek. A késélezési rendszer teljesen automata, a kezelő a kabinból a színes monitor segítségével elektronikusan szabályozhatja azt. Az élezés történhet a dob előre forgásakor illetve opcionálisan hátrafele hajtás közben is.


Ha kukoricát takarítunk be a szecskázó dobot elhagyva a siló a terményroppantó egységbe kerül. Erre zöldtakarmányban nincs szükségünk, az FR járva szecskázókban ennek az átalakításnak a végrehajtása egyszerű és gyors. Rendelkezésre áll egy kézi kar melynek pumpálásával egy hidraulikus munkahenger segítségével kiiktatható a teljes terményroppantó a rendszerből, kevesebb mint két perc alatt. Magyarországon standard felszerelés részét képezi egy csörlős kiszerelő készlet melyet a gép oldalára lehet felszerelni, ha ki szeretnénk szerelni a terményroppantót a gépből. Ilyenkor a kifúvó ventilátor és a szecskázó dob távolsága automatikusan csökken, amely tökéletes anyagáramot biztosít minden terménynél.
 
Az immár kész silótakarmány az erőteljes kifúvó ventilátor által felgyorsítva a 6,4 méter magas kifúvó toronyba kerül. Elfordulása 210 fok megkönnyítve a kezelőnek, hogy a vontatmányba való ürítés folyamatosan pontos legyen.
 
A beépített MetalocTM intelligens fémérzékelő rendszer amint fémet érzékel 300 milisecundumon belül leállítja a hajtást. Az IntelliView II monitoron pedig a kezelő számára pontosan kijelzi, hogy hol található a rendszerben a fém megkönnyítve annak eltávolítását. Ez egy igazán intelligens és hatékony hajtásvédelem. A hosszirányban elhelyezett motornak illetve a jól átlátható hajtásláncnak köszönhetően a szervizelési pontok könnyen elérhetők. A szándékosan 1000 lóerő fölé tervezett robusztus hajtáslánc túl van méretezve, így a legszélsőségesebb körülmények között is biztosítja az energia átadást. A 9 sávos fő meghajtó ékszíj a legnagyobb motorokhoz is több mint elegendőnek bizonyul.
 
A maximális hatékony betakarítás és üzemanyag felhasználás érdekében lett kifejlesztve a Power CruiseTM rendszer.
Szántóföldi üzemmódban a maximális lehetséges átfolyási mennyiséget alapul véve meghatároz egy optimális motorfordulatot, miközben figyeli a terményáramot és annak megfelelően állítja be a haladási sebességet. Például nagyobb hozamú - magasabb kukorica - terménynél kisebb sebességgel halad, kisebb termény esetében pedig nagyobb sebességet engedélyez. Mindezt a színes kijelzőn a kezelő folyamatosan figyelni tudja. Ezzel a megoldással bizonyítottan átlagosan 1 km/h-val nagyobb sebességet tudunk elérni, mint a legügyesebb gépkezelő.
Átkapcsolva a rendszert vonulási vagy országúti üzemmódba az automata motorfordulatszám menedzsment nem engedélyez 1700-nál magasabb motorfordulatot. Mérések alapján így az átlagos üzemanyag fogyasztás 20 %-kal alacsonyabb mint 2100-as fordulaton. A gép manőverezési képessége rendkívül jó nehéz, mély talajon is. Köszönhetően a standard felszereltség részét képező differenciálműveknek, a nagyobb tengelytávnak illetve, az 55 cmes hasmagasságnak ami jelenleg a legmagasabb a piacon. A szecskázó kapható kettő illetve négy kerék hajtással is. Az 55 fokos bekormányzási szög 12,2 méteres fordulási szöget biztosít.
 
Az FR9000 széria tervezésekor különleges figyelmet fordítottak a kezelői komfortra is. Ennek megfelelően az új kabin kehely formájával a legtágasabb belsőt nyújtja. A jobboldali integrált kartámaszon minden könnyen elérthető ergonómikusan megtervezett.
A légrugós ülés standard felszerelés. Elektromosan fűtött és irányított külső tükrök, automata klíma is szerepel a kínálatban. A hatalmas üvegfelületeknek köszönhetően biztosított a teljes 360 fokos kilátás.
 
A hatalmas üzemanyagtartály 1100 literes, de opcióként kérhető egy kiegészítő 280 literes tartály amely oltótartály szerepét is betöltheti. A szervizelési műveletek végrehajtásának megkönnyítésére az FR9000 valamennyi oldalajtaja és hátsó ajtaja magasra és szélesre nyílik. Így a gép minden fontos naponta ellenőrizendő eleme - szűrők, olajszintjelzők - könnyen hozzáférhető. Mindezek alapján nyugodtan elmondhatjuk tehát, hogy az új New Holland FR9000 járvaszecskázó hatalmas teljesítményével, 21 századi újításaival, modern, ötletes megoldásaival nagy kedvence lesz minden gazdának, aki ilyen gépet vásárol. A többéves, számos országban elvégzett szántóföldi tesztek biztosítják a silózó kiforrott megoldásait. Ezen áttörő megoldásokat ismerték el a világ legnagyobb mezőgazdasági seregszemléjének számító Agritechnica 2007 kiállításon is ahol az FR széria az Év Mezőgazdasági Gépe (Agricultural Machine Of the Year) megtisztelő díját nyerte el.
 
Molnár István
NH Üzletág
 

 

 



 

  Impresszum / Levél a webmesternek / Copyright